Sean Murphy nagyon izgalmas utakra terelte Batman, Joker és Harley Quinn sorsát a Batman – Fehér Lovag képregényben, és ezen a megkezdett úton haladt tovább a Batman – A Fehér Lovag átka című alkotásában is. Egy olyan világba varázsolja az olvasót, amiben nem egyértelmű, hogy szükség van-e Batmanre, ahogyan az sem, hogy benne vagy Jokerben lakozik a több jó.

Eredetinek közel sem nevezhető alapötlettel álltak elő A Mitchellék a gépek ellen (The Mitchells vs the Machines) készítői: vettek egy első ránézésre egymástól nagyon különböző apa-lánya párost, akik apokaliptikus helyzetbe keverednek az egész családdal együtt, miután a kizsákmányoló techvállalat legújabb terméke, a robotba épített okostelefon fellázad az emberiség ellen, és el akarnak pusztítani mindenkit a világon. Az egész mögött természetesen egy főgonosz áll, akit a Mitchell családnak kell megállítania.

Az elmúlt évek egyik leggyűlöltebb filmje a Macskák. Abban mindenki egyetért, hogy gusztustalanul néznek ki a szereplők. Emiatt nem lehet megvédeni a készítőket, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy szemellenzősen el kellene könyvelni azt, hogy ennek az alkotásnak minden egyes eleme szemét, mert ez nincs így. A Macskáknak vannak értékei, és nem csak az, hogy egy-egy kiragadott pillanatképpel vallatni lehetne.

Nagy sikerrel indult az RTL Klub első teljes mértékben saját fejlesztésű heti sorozata, ami a béranyaságot állítja középpontba. A komoly téma ellenére jól keveredik az orvosi-bűnügyi vonal a drámával és a megfelelő mennyiségű humorral.

Az 1994-es Shop-stop óta számos filmben feltűnt Jay és Néma Bob karaktere. Kevin Smith hol kisebb, hol nagyobb szerepet szánt nekik (részben magának), majd 2001-ben egy egész estés filmet felhúzott a duóra. A Jay és Néma Bob visszavág nem lett annyira kultikus alkotás, mint például a Shop-stop, de így is kisebb kultstátuszba került. A milliónyi reboot és remake között ez is csak egy újabb lehúzásnak tűnhet, de akik ismerik Smith korábbi filmjeit, illetve az egyéb megnyilvánulásait, azok előre sejthették, hogy ez más lesz. A Jay and Silent Bob Reboot (hivatalos magyar cím nincs) a filmes újrázások, lehúzások jelenségének a leghangosabb kritikusa lett.

Milyen egy átlagos krimi? Van benne halál, nyomozó, elkövető. Ideális esetben érdekes indíték, s néhány csavar is helyet kap a történetben, az interakciók pedig a középpontba kerülnek. Egy-egy elejtett félmondat, egy szokatlan reakció meghatározhatja a végkifejletet is. Nem túlzás azt állítani, hogy a klasszikus krimi alfája és omegája Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes történetei. Valamivel később Agatha Christie megmutatta, hogy lehet ezt máshogy, de legalább olyan magas színvonalon is csinálni. Nem véletlenül ezt a két szerzőt említem, amikor a Tőrbe ejtve (Knives out) című filmről osztom meg a gondolataimat, mert sokat merített tőlük.

A világítótorony annyira radar alatt került be a magyar mozikba, hogy a budapesti vetítési alkalmak számát jószerivel egy kezemen meg tudnám számolni. Nem is tudom, hogy a Művész mozin kívül adták-e egyáltalán máshol. Azért viszont hálás vagyok, hogy ők legalább behozták néhány vetítés erejéig, mert nem egy hétköznapi alkotást láthattak azok, akik jegyet váltottak rá. A megtekintés után az is világossá vált, hogy miért nem bízott jobban az itthoni forgalmazó a film sikerességében. Ahogy közhelyesen mondani szokták: nem könnyű befogadni.

A napokban boldog-boldogtalan az új Star Wars filmmel foglalkozik, úgyhogy a mozizás utáni ködös kedélyállapotom hatására én is ezt teszem. Az előző rész vége óta gondolkodtam azon, hogy milyen befejezései lehetnének a trilógiának, illetve a trilógia-trilógiának, és – nem meglepő módon – arra jutottam, hogy csak akkor lehet igazán epikus a lezárás, ha a sötét oldal győz. Ebben az esetben is sok lenne az elégedetlenkedő, de legalább a Disney-szemüvegen keresztül nézve váratlan lenne a vége. Nincs új a nap alatt, mivel nem így történt.

Az embernek az az érzése, hogy az az elmúlt években (évtizedben?) eltűntek a nagyon jó vígjátékok. Gyakori vélekedés, hogy az utolsó igazán szórakoztató popcorn-vígjáték a Másnaposok első része, ami 2009-ben került a mozikba. Azóta eltelt 10 év, és néhány biztató próbálkozást leszámítva nincsenek kiszolgálva azok, akik nevetni mennének moziba. (És még jóindulatú is vagyok, mert a Másnaposok humora sem befogadható sokak számára.) Idén viszont két olyan film is készült, ami megdolgoztatta a célközönsége rekeszizmait. 

Genndy Tartakovsky számos olyan animációs sorozat alkotója, ami sokak gyerekkorát meghatározta. Elég csak a Dexter labroratóriumára vagy a Pindúr pandúrokra gondolni, de a Szamuráj Jack is közkedvelt. Tartakovsky alkotásról alkotásra egyre komolyabb és merészebb lett, most pedig a Hotel Transylvania után visszatért a sorozatokhoz. Egy valami nem változott: a célközönség ugyanaz, mint 10-15-20 éve. A Primal már nem gyerekeknek szól, hanem azoknak, akik a korábbi alkotásokon nőttek fel.