Genndy Tartakovsky számos olyan animációs sorozat alkotója, ami sokak gyerekkorát meghatározta. Elég csak a Dexter labroratóriumára vagy a Pindúr pandúrokra gondolni, de a Szamuráj Jack is közkedvelt. Tartakovsky alkotásról alkotásra egyre komolyabb és merészebb lett, most pedig a Hotel Transylvania után visszatért a sorozatokhoz. Egy valami nem változott: a célközönség ugyanaz, mint 10-15-20 éve. A Primal már nem gyerekeknek szól, hanem azoknak, akik a korábbi alkotásokon nőttek fel.

A Primal nemcsak attól különleges sorozat, hogy valaki olyan alkotta, aki más népszerű alkotásokat tett le az asztalra. A Primal önmagában is egy külön állatfaj. A főszereplője egy ősember és egy dínó, akik együtt küzdenek a túlélésért, miközben mindenféle lények törnek az életükre. Ez a premissza nagyon abszurdnak hangzik, de az első rész tökéletesen megágyaz ennek, onnantól egy pillanatig sem gondolkodik a néző azon, hogy ezek ebben a formában nem éltek együtt. Különben is, nem kell mindenben a valóságot keresni. A Primal sok mindenben mégis valóságos: valósak az érzelmek, valósak a küzdelmek, a félelem, a bánat.

Az alkotás sajátossága, hogy nincs benne beszéd, egy fikarcnyi sem. Ez elsőre ijesztőnek hangozhat, én is rácsodálkoztam erre a koncepcióra. Fontos kiemelni, hogy nincsen csönd, folyamatosan szól valamilyen zene, a természet hangja, illetve a szereplők is adnak ki magukból hangokat, de a mai értelembe vett verbális kommunikáció nincsen. A nézőnek ezért folyamatosan néznie kell a történéseket, nincs olyan, hogy ráles közben a telefonjára, mert ha elfordítja a tekintetét, akkor lemarad valamiről. Aki nem akar így járni, az nagy figyelemmel követi az eseményeket. Ez szerencsére könnyű, mivel van annyira érdekes a cselekmény, hogy közben ne merüljön fel az, hogy másra is figyelni akarunk.

A Primal erősségei közé tartozik a rajzolási stílus. Sokszor az egyszerűségre törekszik, de a nagyszerűsége is ebben rejlik. Az akciójelenetek elképesztően dinamikusak, miközben az alkotók nagyszerűen játszanak azzal, hogy egy-egy momentumot milyen sebességgel látunk. Az elhúzott lassítások és a kegyetlen gyorsasággal bemutatott események is a helyükön vannak, egy pillanatig sem érződik az, hogy valami túl kevés, valami túl sok. A rajzoláshoz kapcsolódik, hogy egy tetszőleges pillanatban megállítva is mesteri képek terülnek a néző szemei elé.

A sorozat minden kétséget kizáróan felnőtteknek szól. Nemcsak a brutálisan kegyetlen premissza miatt, hanem azért is, mert rengeteg vér folyik. Ez még mindig semmi, mert a csontok is törnek, a hús is szakad, és ez többnyire premier plánban érkezik. Amikor mégsem, akkor az kiváló humorforrás, mert mindenki tudja, hogy mi történt, nem kell ragozni. Az abszurd humor egyébként is visszatérő elem, ez próbálja egy kicsit könnyebben befogadhatóvá tenni a sorozatot. Egy pillanatig sem csap át komolytalanba, ebben is megtalálta a megfelelő határokat Tartakovsky.

Noha eddig mindössze 5 rész készült el, és a tervek szerint további 5 epizód érkezik még az első évadhoz. Így is érdemes lehet elkezdeni már most, mert az 5. epizód végére elér egy olyasfajta lezárást a Primal, ami után nem marad igazán nagy hiányérzet. Egy-egy epizód mindössze 20-22 perc hosszú, úgyhogy az egész ledarálása sem vesz igénybe több időt, mint egy közepes hosszúságú film megnézése. Valahol nem is baj, hogy a részek nem hosszabbak, mert azt az élményt, amit ezek nyújtanak, így lehet megfelelő dózisban befogadni. (Bár nekem tetszett annyira, hogy mégis egyben nézzem az összes részt.)

Összességében a Primal nem egy könnyen befogadható alkotás, de a történet olyan érzelmi mélységeket penget meg, mint nagyon kevés sorozat. Ez többet nyújt annál, mint egy unalmas hétköznap esti elfoglaltság, ez maximális igényt tart a néző figyelmére is, ezért ennek a tudatában érdemes leülni mellé. Szerintem az első résszel sokan tehetnek egy próbát, és ha annak a hangulata, stílusvilága tetszik, akkor érdemes folytatni, mert a továbbiakban is ugyanazokat a jegyeket hordozza magán a sorozat.

Képek forrása: IMDb