Eredetinek közel sem nevezhető alapötlettel álltak elő A Mitchellék a gépek ellen (The Mitchells vs the Machines) készítői: vettek egy első ránézésre egymástól nagyon különböző apa-lánya párost, akik apokaliptikus helyzetbe keverednek az egész családdal együtt, miután a kizsákmányoló techvállalat legújabb terméke, a robotba épített okostelefon fellázad az emberiség ellen, és el akarnak pusztítani mindenkit a világon. Az egész mögött természetesen egy főgonosz áll, akit a Mitchell családnak kell megállítania.

Az az igazság, hogy én még annyit sem tudtam erről a filmről, mint amennyit fentebb leírtam, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem. Talán két pozitív mondatot olvastam róla, illetve láttam az egyik poszterét, ami megtetszett. Mindössze annyit tudtam erről, hogy sajátos humora van, és emellett nagyon pörgős. Mindkét tétel maximálisan megállja a helyét, már a második percben hangosan nevettem egy olyan jeleneten, amiről amúgy azt mondanám, hogy csak az ovisoknak vicces az ilyesmi, és mégis egyből a hatása alá kerítettek az események. Addig pislogni sem tudtam, in medias res családos iramban menekülnek hőseink, hogy aztán a sokszor látott módon visszaugorjunk a múltba, hogy megtudhuk, mégis mi vezetett el idáig.

Nehéz erről sok mindent elmondani, mert a történet valóban pofonegyszerű, míg a poénokat nem érdemes lelőni, illetve a vizuális jellegük miatt nem is lenne egyszerű minden esetben. A cselekmény középpontjában Katie áll, akit nagyon érdekel a filmezés, és épp készül megkezdeni az egyetemet, kirepülne a családi fészekből. Számára ez egy új kezdetnek ígérkezik, mert végre olyan közegbe kerülne, ahol megértik a filmezés iránti szenvedélyét, mert mindenki más is azért van ott, amiért ő. Ez azért is fontos, mert az apja, Rick egyáltalán nem értékeli ezen törekvéseit, és attól tart, hogy a lánya el fog bukni, ami természetesen konfliktushoz vezet. Mellettük ott van még az anyuka (Linda), a kisöcsi (Aaron), és a család bárgyú kutyája, Monchi, akik mind megkapják a szerepüket a történetben, de a fő mozgatórugó mégis az apa-lánya kapcsolat.

A film humorvilága végig ugyanolyan, úgyhogy nagyon hamar el lehet dönteni, hogy tetszik-e a nézőnek vagy sem, ilyen szempontból nem árul zsákbamacskát. Akik ezen fennakadnak, azok valószínűleg tényleg csak egy újabb olyan alkotást kapnak, amiben a gépek fellázadnak, miközben két főhös kapcsolatának az alakulását is követni lehet. Néhányakból az is nemtetszést válthat ki, hogy a képi világban gyakran megjelennek különböző telefonos filterek, bár érdemes benézni amögé, hogy milyen funkciót töltenek ezek be. Ahogyan a valódi életben, úgy itt is jellemzően érzelmeket fejeznek ki, ezzel is szimbolizálva azt, hogy sokaknak már az a természetes, ha így nyilvánítják ki, hogy éppen mit éreznek. Az egyik fő narratíva, hogy az eszközök irányítják az emberek életét, azok nélkül már semmire sem képesek. Ebben óriási szerepet játszik egy multi, amelyiknek a vezetője még azzal is viccel, hogy ellopták az ügyfeleik adatait, illetve az új termék bemutatásakor hasonló showműsort rendez, mint amit egy-egy új Apple termék bemutatásakor látni. Az új találmánya ugyanakkor ellene fordul, pontosabban ellene fordítják, és egy robothadsereg lesz a két lábon járó személyi asszisztensekből.

Nagy szerepet kap a történetben az a téma, hogy milyen különcnek lenni, amikor az ember úgy érzi, hogy nem illik arra a helyre, ahol van, és egyszerűen túlságosan különbizik másoktól. Itt természetesen előkerül az az általános poén is, hogy Mitchelléknek is vannak olyan ismerőseik – a szomszédaik –, akik látszólag tökéletesek, míg a Mitchell családban mindenkinek megvannak a jól látható problémái: anyuka szürreálisan optimista, apuka mindig morcos, a lány nem tudja megértetni magát a szüleivel, míg a fiú nagyon rá van gyógyulva a dínókra. (Utóbbit mondjuk meg lehet érteni, a paleontológus is egy érdekes szakma.) Az is teljesen magától értetődő, hogy a „tökéletes” szomszédokat az a John Legend és Chrissy Teigen szinkronizálja, akiket sokan ténylegesen a tökéletes sztárpárnak tartanak. Más sztárok is feltűnnek kisebb-nagyobb szerepekben, Olivia Colman egyértelműen húzónév, de egy cameo erejéig Conan O'Brien is megjelenik, ahogyan a kosárlabdázó Blake Griffin is elvitt egy mellékszerepet.

Elég komoly témákat megpenget ez az alkotás, igyekszik megfelelően egyensúlyozni a komédia és a dráma között, tehát nem nyomja végig fullba a kretént, viszont a szórakoztató jeleneteknél igen. Rengeteg popkulturális utalást lehet felfedezni, képes 20 másodpercen belül megidézni a klasszikus Batman sorozatot, a Bosszúállókat és a Star Wars világát, és az utóbbi érzésre az is rádob, hogy az egyszeri gonosz robotok valamennyire idézik a rohamosztagosokat. A kedvenc utalásom ugyanakkor a Kill Billre vonatkozott, és ezt néhánnyal ellentétben nehéz eltéveszteni, bár az hatváyozottan igaz, hogy nem érdemes filmezés közben a telefont nyomkodni, mert nagyon könnyen le lehet maradni egy csomó gegről. (Egy-két jelentenél érdemes akár képkockánként megállítani a filmet.)

Ez az alkotás nem attól egyedi, hogy miről szól, poén szintjén a Mad Max és a Haláli hullák hajnala is előjön, mint apokaliptikus filmre való utalás, és itt is azt láthatjuk, ahogy a szereplők megpróbálnak túlélni, illetve eljutni egyik helyről a másikra. Ez a film attól egyedi, ahogy meg van rajzolva, ahogy helyenként kiszól a nézőhöz, és leginkább attól, hogy milyen poénokat dobál egymás után, mindez megspékelve a helyenként eszeveszett tempóval olyasmit alkot, ami tud újat nyújtani úgy is, hogy az elemei egyenként nagyon is ismerősek. Lehet erre azt mondani, hogy ilyen lett volna A Hihetetlen család, amennyiben abban senkinek sem lett volna szuperereje, de egyik alkotással szemben sem lenne igazságos ez az összehasonlítás, Mitchellék önmagukban is megállják a helyüket.

Nagyon messze van még a 2022-es Oscar-gála, és az idei után jobb nem is gondolni egyelőre arra, hogy ilyesmi a jövőben is lesz, de úgy tűnik, hogy egy nagyon erős induló már kinéz a Legjobb animációs film kategóriában. Minőségben megüti azt a szintet, amit az idei mezőny legjobbjai hoztak, ami azért nem rossz, ha abból indulunk ki, hogy ez egy olyan év volt, amiben egy Wolfwalkers nem tudott nyerni. (A Lelki ismereteknél is jó helyen van az a szobrocska.) Hogy jövőre kap-e hasonlót A Mitchellék a gépek ellen, azt nehéz megjósolni, pláne onnan indulva, hogy az Akadémia még mindig nem szívleli annyira a Netflixes dolgokat, bár ennél talán ez kevesebbet nyom majd a latba, elvégre csak a pandémia miatt jött ki náluk, eredetileg moziba küldte volna a Sony, és pár helyen vetítették is az Egyesült Államokban, mielőtt április 30-án megjelent volna a streamingszolgáltató platformján. Lényeg a lényeg, nagyon fogok tudni szorítani ennek a filmnek a 2022-es Oscaron.